A Debreceni Tavaszi Fesztivál programelőzetese:
ÁPRILIS 5.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
„Zsendülő fuvallatok” – a Debreceni Zenede Fúvószenekarainak Hangversenye
A Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola ifjúsági együttese. A zenekar 1976-ban, az akkor még Simonffy Emil nevét viselő iskola növendékeiből szerveződött. A zenekar 2008-ban vette fel a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara nevet. Az együttes közel nyolcvan fős tagságát az iskola jelenlegi és volt növendékei alkotják, akik túlnyomó részben Debrecen közép- és felsőoktatási intézményeinek hallgatói. A zeneiskola művészeti csoportjaként rendszeres résztvevői a városi és iskolai rendezvényeknek, a Debreceni Virágkarneválnak, illetve a régió fúvószenekari találkozóinak. Az együttes nagyon sok szép eredménnyel büszkélkedhet, az országos zeneiskolai zenekari verseny négyszeres kategóriagyőztesei és nagydíjasai, a 2019-es balmazújvárosi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny nagydíjasai és a 2023-ban Debrecenben megrendezett Bekton Nemzetközi Fúvószenekari Verseny kategóriagyőztesei voltak. Repertoárjukon történelmi indulók, komolyzenei átiratok, kifejezetten fúvószenekarra írt kompozíciók, filmzenék és könnyűzenei slágerek egyaránt megtalálhatóak. Fontos célkitűzésük az egyre gazdagabb fúvószenekari irodalom minél szélesebb körben történő tolmácsolása, valamint a magyar fúvószenekari hagyományok megőrzése és átadása.
A zenekar nívódíjas karmestere: Sárvári József.
ÁPRILIS 9.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
Aranylakodalom – Szente Vajk rendezésében
„Mindig valami bajba kerülnek, mindig történik velük valami hihetetlen, kiszámíthatatlan, és mindig elrontják valahogy.” – vélekedik Mona, Alex és Simon párosáról két évvel a Legénybúcsú történései után. Főhőseinknek ezúttal ki sem kell lépniük rendelőjük falai közül, hogy valós és vélt ismerősök és rokonok látogatásai tegyék még izgalmasabbá az Alex esküvőjét megelőző pillanatokat. Szente Vajk ezúttal is gondoskodott róla, hogy egy felhőtlen estét tölthessünk együtt az aranylakodalomban!
ÁPRILIS 10.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
Mi van a zsebemben? – Gubik Petra koncertje
Gubik Petra Junior Prima-, Honthy- és Petőfi Zenei díjas színművész, előadóművész, a Sztárban Sztár első női győzteseként a 2023-as év legsokoldalúbb előadója. Játszik számos színdarabban és zenés produkcióban országszerte, jelenleg a Játékszín társulatának tagja. Színházi pályafutása mellett szinkronizál és előadóművész-énekes-dalszerzőként is tudatosan járja a saját útját. 2022. nyarán jelent meg első szólóalbuma, “Ez van, ez!” címmel, amelyet Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámi szerzőtársakkal jegyez. Az est során saját gondolataival, verseivel, dalaival, történeteivel, egyedi feldolgozásokkal, szerepjátszás nélkül áll a közönség elé. Mindezt a zsebéből húzza elő, kendőzetlen őszinteséggel és természetességgel.
A koncertest meghívott vendége Dánielfy Gergő színész, énekes.
ÁPRILIS 11.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
15 éves a Bordó Sárkány zenekar
ÁPRILIS 12.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
Évfordulók – Panta Rhei 50 – Djabe 30 – a Djabe és a Phanta Rei együttesek közös koncertje
2025-ben két debreceni kötődésű zenekar is kerek évfordulót ünnepel. Az 1975-ben indult Panta Rhei 50, az 1995-ben debütáló Djabe 30 évet tudhat maga mögött. Mindkét zenekar a magyar zenei élet kimagaslóan színvonalas és meghatározó szereplője. Szalay András, a Panta Rhei és Égerházi Attila, a Djabe vezetője úgy döntöttek, hogy közös koncerttel ünneplik meg a kerek évfordulókat. Mindkét zenekar vendégeket is hívott, hogy minél színesebb és izgalmasabb legyen az este. A Panta Rhei vendége lesz a Rotunda énekegyüttes, a Djabe felkérésére pedig a világhírű amerikai gitáros, Chieli Minucci érkezik New Yorkból. Őt a Special EFX vezetőjeként ismerte meg a nagyközönség.
ÁPRILIS 13.
9:00-14:00 | Kölcsey Központ, Körfolyosó, Bálterem
Húsvétoló családi nap
10:30 | Kölcsey Központ, Bálterem
Farkasházi Réka és a Tintanyúl
18 éve muzsikálnak, 8 albumot adtak ki, számtalan megzenésített verset tettek közzé és tucatnyi fantasztikus slágerükkel szereztek örömet kicsiknek és nagyoknak egyaránt! A színpadon 4 kitűnő zenész és egy csodálatos színésznő-énekesnő varázsol el titeket: zene, vers, mese, játék, tánc és sok-sok szeretet!
ÁPRILIS 14.
19:00 | Kölcsey Központ, Nagyterem
A Talamba zenekar koncertje
Két jubileum varázslatos találkozása várja a közönséget a Debreceni Tavaszi Fesztivál színpadán. A Talamba Ütőegyüttes fennállásának huszonötödik évfordulóját Muszorgszkij idén százötven éves zeneművével, az Egy kiállítás képei című zongoraciklus 21. századra hangolt feldolgozásával ünnepli. Az Emerson, Lake & Palmer és Tomita Iszao verziói után megkomponált saját változatot a 19. századi remekműből ütőhangszerekre és elektronikára DJ Bootsie közreműködésével alkották meg a zenészek. Az előadás második felében az együttes Sena Dagaduval mutatja be a közönségnek, milyen elemi erőket tud megmozgatni az ütőhangszerek és az emberi hang összehangoltsága.